Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu
A VÍZ VILÁGNAPJA
A VÍZ VILÁGNAPJÁnak megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhíva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.
A Csiga csoport munkái
A Katica csoport munkái
Ess, eső, ess!
(Népi mondóka)

Ess, eső, ess!
Hónap délig ess!
Búza bokrosodjon,
Zab szaporodjon!
Az én hajam olyan legyen,
Mint a csikó farka,
Még annál is hosszabb,
Mint a Tisza hossza!
Még annál is hosszabb,
Mint a Duna hossza!
Még annál is hosszabb,
Mint a tenger hossza!

Anyák napja

Dsida Jenő:  Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!


 
Anyák napja
             
           Veress Andrea Hajnalka: A négy gyertya meséje


 
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani amint beszélgetnek.
Azt mondta az első:
Én vagyok a BÉKE. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.
Azt mondta a második:
- Én vagyok a HIT. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem...
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- Én a SZERETET vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám...
Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyerek és mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott:
- De hiszen nektek égnetek kéne MINDÖRÖKKÉ!!!
Elkeseredésében sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
- Ne félj amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
Én vagyok a REMÉNY!!!
A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával ÉLETRE keltette vele a többit.





 

Szent Miklós Püspök

Élt egyszer régen Myra városában sok-sok száz évvel ezelőtt egy öreg pap. Szálfa termete volt, kicsit kopaszodott, fehér szakálla göndörödött, és mindig mosolygott a szeme. Piros ruhában járt, mert ő volt a város püspöke. No, hát ennek az öregembernek ezt a szép piros ruháját mindig belepte a port, mert nagyon szeretett sétálni a városban. Ismerte is mindenki, és tisztelte nagyon. Ha meglátták, még a kikötőben kártyázó vén tengerészek is felálltak, és mélyen meghajoltak előtte.                                                                                                                                                                  Egyszer Miklós püspök éppen esti sétájára indult. Így tette ezt már régóta, nap mint nap. A kolostor szomszédságában állt egy szegényes ház. Ismerte is az öreg pap a ház gazdáit. Három szép leányka lakott ott az apjával. Hát most nagy sírás-rívás, vita hangjai szűrődtek ki az ablakon. Megállt, meghökkenve, ilyet még innen sose hallott.
„Istenem, bocsásd meg bűnömet, csúf dolog a hallgatózás, tudom jól, de csak meg kell tudjam, mi a baj?” – gondolta magában, avval megállt és figyelt erősen.                                                                                                                                                                 – Jaj, apám, adj el engem rabszolgának, ismernek a gazdagok, tudják, jó dolgos lány vagyok. Megvesznek jó pénzért, nem kell éhezned a testvéreimmel – sírt a legöregebb leány.
– Apám, ne hallgass rá! Vőlegénye van. Menjen férjhez a nővérem. Engem adj el, bírom a munkát, tudja mindenki! – zokogta a középső.
– Csítt, apám, ne hallgass rájuk. Én vagyok a legfiatalabb. Értem adják a legtöbb pénzt, engem adj el! Jó rabszolga leszek. Talán sok év múlva még ki is válthatom magam. Értem nem sír senki – hallotta Miklós püspök a legfiatalabb leánykát.                                                                                                                                                          Azt már nem hallotta az öreg püspök, mit mondott a lányok apja, mert nyakába szedte hosszú lábait, s inalt vissza a kolostorba. Gyorsan előkotorta az aranyakat, amiket a minap kapott egy jólelkű adakozótól, s már futott is vissza. Világéletében remekül célzott. Hopp! A harisnyába bugyolált aranyak beröpültek az ablakon és éppen a lányok lába elé pottyantak. Miklós püspök meg elillant onnan, mintha ott se lett volna. A lányok elhűlten nézték a csörömpölő harisnyát. Mi lehet ez? Nézték, bontogatták… uramfia, arany! Valódi arany! Sikkantottak boldogan.                                                                                                                                                                                       – Csoda! Valódi csoda! Istenem, hála legyen neked, megmenekültünk!
Csak apjuk, az öreg tengerész csóválta a fejét. Futott ki gyorsan, lépett ki a házból. Nézett körbe. Ni csak! Mintha a kolostor kapujában villant volna egy pillanatra valami piros köpönyeg… Könnybe lábadt a vén hajós szeme.
A jó öreg Miklós püspök. Aki mindig csak ad. Ad az éhezőknek. Ad a szűkölködőknek. Ad a bajban levőknek. Istenem, add áldásodat öreg szolgádra, mi pedig hálát adunk neked őérte!
A lányok aztán szépen sorban férjhez mentek, éltek boldogan, lett sor gyerekük. Sose éheztek többet. Még unokáik is ismerték Miklós püspököt.
Úgy mesélték, a jó püspök lelkét angyalok vitték a mennyországba.
… és azóta is igencsak jól tud célozni. Gondoljátok csak el! Hány csizmába röpíti ajándékait esztendőről esztendőre.

 

Névadó szentünk ünnepe

Kezemet imára kulcsolom
S Erzsébethez fohászkodom,
Ki a szentek seregében
Ünnepet ül fenn az égben.

Szent Erzsébet, védőszentünk,
Hozzád száll most szívünk - lelkünk
Magyarhon tiszta virága,
A haza kincset érő ága.

Simon M. Veronika - Szent Erzsébet





Felettünk lebeg a lelked
KI e népet úgy szeretted,
Neki adtál minden kincset,
Szíved itt csak áldást hintett.

Lelked ezer koldus áldta,
Jöttödet sok Árva várta,
Léptedet vigasz kísérte,
Áldott légy most fenn az égbe'.


(Cserjési Sándor: Szent Erzsébet ünnepére)

Márton napi vigasságok

Szent Márton története
Valamikor réges-régen élt egyszer egy kisfiú, akit úgy hívtak, Márton. Márton édesapja katona volt. Amikor a kisfiú nagyobbacska lett, ő is szeretett volna katona lenni és jelentkezett a római hadseregbe. Sisakban, páncélban, lóháton ülve kardozott bátran a csatákban. Bátorsága mellett jószívű is volt, ezért katonatársai megszerették őt.
Egy napon egy város felé lovagoltak és az út szélén egyszer csak megláttak egy koldust. Hideg volt, de a szegény kolduson alig volt valami ruha, reszketett, fázott, amikor megszólította Mártont:
- Segíts rajtam, megvesz az Isten hidege!
Márton tanakodni kezdett, mit is adhatna ennek a szegény embernek, mert saját ruháján kívül nem volt nála semmi más. Hirtelen levette köntösét, kardjával kettévágta és az egyik felét a didergő koldusra terítette.
Később, amikor Márton lefeküdt aludni, különöset álmodott. Álmában Jézust látta, és a vállán az a fél köpönyeg volt, amit ő adott a koldusnak.
Márton nemsokára otthagyta a hadsereget és pap lett belőle. Nagyon szerették mindenütt, mert jóságos volt és mindenkinek segíteni próbált. Az emberek hamarosan meg akarták választani püspöknek. Márton nem akart püspök lenni, aki díszes palotában lakik és szolgák veszik körül, ő ezután is egyszerű életet akart élni. Ezért elbújt az emberek elől, hogy ne találják meg. Képzeljétek, milyen jó búvóhelyet talált! A libák közé bújt el, az ólban. 
De a libák nem maradtak csendben, hangosan gágogtak, és gágogásukkal elárulták Márton búvóhelyét. Így az emberek megtalálták és mégiscsak püspök lett belőle, de ezután is ugyanolyan jóságos és szerény maradt, mint előtte. Nagyon sokat segített a szegényeknek és az emberek egész életében nagyon szerették őt.
Rólunk
Tordon Ákos: Libasorban
Sír a nád, a sárga nád,
jégkabátban a világ.
Nézd, a libák libasorban,
libasorban, libatollban
keresik a nyarat; hol van?
Libapapucs, libaláb
a nap sütne legalább.
De mert nem süt, gi-gá-gá,
mind elmennek világgá.


Gazdag Erzsi: Jóbarátaink
Libám lábán sárga csizma,
gúnár-varga rámán varrta.
Abban megy a liba bálba.
Harminchárom liba várja.
Liba-bálban, vízi bálban,
csupa-csupa vízi tánc van.
Ott forognak ,ott sürögnek,
ha megunják, megfürödnek.


 

Jó ha tudod, vagy hamar megtanulod :)